Műsort adni vagy nem adni?

Így tanév vége fele számomra másik nagy feladat az év végi műsor összehozása az iskolásoknak. Alapjában véve szeretem ezt, hiszen alkalmat ad arra, hogy megmutassuk a szülőknek nagy vonalakban, mit is tanultunk. A gyerekek számára szereplési lehetőség, ráadásul idegen nyelven. Jó kis tréning ez nekik a későbbi vizsgákhoz, a mások előtti megszólaláshoz.

Viszont szinte minden évben felteszem magamnak a kérdést, szembesülve az apróbb kudarcokkal: Megéri nekem ennyi energiát befektetni? Maga a műsorszámok megírása se egyszerű. Az utolsó hetekben órákon már „csak” próbálunk, amit nem biztos, hogy minden szülő jó szemmel néz, pedig ez is a képességfejlesztés része. Akik nem tudnak valami miatt részt venni a műsoron, azokkal mi legyen? Néhány gyerek pedig kikönyörgi otthon, hogy ne kelljen szerepelnie. Nem jó dolog pont az utolsó hónapban tanítványokat veszteni.

Ilyenkor mindig úgy döntök, jövőre nem lesz műsor. Aztán mikor vége van, s látom a gyerekek szemében az örömöt, a szülőkében pedig az elégedettséget, megnyugszom.

De jövőre biztos nem lesz műsor! (Legalábbis ilyen formában.)

Nyári táborok

Lassan itt a nyár, vége az iskolának, s nekem ilyenkor a nyári táboraimra kell koncentrálnom.

http://www.somag.hu/nyari-taborok/

Régóta táboroztatok gyerekeket. Kezdtem az osztálytáborokkal, s aztán az angol megjelenésével egyidőben a nyelvi táborokra is egyre nagyobb igény mutatkozott. Még mikor volt az iskolámnak saját tábora Sarudon, oda vonultunk el egy-egy évfolyammal egy-egy hétre. Jött velem az osztály tanítónője, hiszen ő volt a gyerekek „pótmamája”, s mivel mindig összejött két csoportra való gyerek, megosztottuk őket. Amíg én az egyik felével angoloztam, ő a többiekkel kézműveskedett. Ez a rendszer annyira jónak mutatkozott, hogy azóta is így építem fel a táborok programját. Négy angol egymás után fárasztó, főleg a szünetben. (Nem a nyelv megutáltatása a cél!) A kézműves anyagot pedig úgy állítom össze, hogy a fiúknak is érdekes legyen.

Legszebb emlékeim az elsősökhöz fűződnek. Akkor még nem volt gyerekem, de már bennem volt az anyáskodás. Este mesét olvastam nekik, „Jó éjt puszit” kaptak, egyszóval kibabáztam magam.

Mostani táboraim már nem bentlakásosak, de akik részt vesznek, jól szokták érezni magukat. Ezt mutatja az is, hogy évről-évre visszatérő táborozóim vannak.

Folyamatosság

Ezt a témát nagyon gyorsan elintézhetném, hisz’ elég lenne annyit írnom: legfontosabb dolog a korai nyelvtanulás során a folyamatosság. De azért egy kicsit bővebben szeretném kifejteni a témát.

A tv-ben egy nyelviskola vezetőjét egyszer megkérdezték, mi a véleménye a kicsik nyelvoktatásáról. Ő azt mondta, az kezdjen bele, akinek elég pénze van hozzá, hiszen, ha abbahagyják, nagyon gyorsan eltűnik az addig megszerzett tudás.

Ez persze nem csak a kicsikre érvényes. Mindig is tudták az iskolákban. Nem véletlen indítják kollegáim a szeptembert év eleji ismétléssel. Vagy gondolj csak arra, mire emlékszel az érettségi anyagból.

De térjünk vissza a gyerek angolra. Vannak olyan családok, akik több évi külföldi munka után hazatérnek, gyermekük kinti oviba járt, s már jól beszéli a nyelvet. Ha viszont innen kezdve nem fordítanak kellő figyelmet a további fejlesztésre, gyorsan elolvad a tudás. Azért teljesen nyomtalanul nem tűnik el, ha ismét találkozik a nyelvvel, könnyebben veszi az első akadályokat.

Ezzel persze nem azt szeretném üzenni, hogy elég, ha néha-néha járunk egy kicsit angolra. Igenis fontos, hogy ha eredményt akarunk, ne hagyjunk ki órákat, s ne adjuk fel, mondjuk egy év után. De ne azért ne is fogjunk bele, mert úgyis gyorsan elfelejt mindent, ha valami miatt abba kell hagyni egy gyermek angol tanfolyamot.

Biológiai sorompók

Legújabb kutatások szerint a gyerekek nyelvtanulása során két olyan életszakasz van, melyek a későbbi tanulás szempontjából is döntő jelentőségűek. Ezeket biológiai sorompónak nevezték el, mivel lezáródásuk után már nincs visszaút, nincs újabb lehetőség arra, hogy az akkor megszerezhető előnyökhöz később hozzájussunk.

Az első ilyen sorompó 6-7 éves kor körül csukódik le. Eddig sajátíthatók el az adott nyelv hangzói, hanglejtése tisztán. Ha nincs a családban anyanyelvű, ez pótolható megfelelő hanganyaggal, rajzfilmekkel. De nem elég néha-néha bekapcsolni valamit. Napi szinten, ha csak „háttérzajként” is, hallani kell többször is ugyanazt az anyagot.

A második mérföldkő a 10-13 éves kor. Az a gyerek, aki még eddig sem találkozott egy második nyelvvel, később sokkal nehezebben fog megküzdeni a nyelvtanulással. Egy időben az iskolák is próbálták egyre lejjebb tolni az idegen nyelv bevezetését (valamikor 3. osztálytól volt kötelező), de elmondható, hogy egy magára valamit is adó iskola biztosítja az idegen nyelv oktatását bármilyen formában 1. osztálytól kezdve.

Az általam szerkesztett gyerek angol oktatócsomagokat e szempontok szerint alakítottam.

A kiejtésről

A korai nyelvtanulás mellett felhozott egyik leggyakoribb érv a tökéletes kiejtés elsajátításának képessége, ami idővel elmúlik. Kutatások bizonyítják, hogy míg egy csecsemő több százféle beszédhang produkálására képes, addig egy felnőtt csak saját nyelvének hangjait képes tökéletesen visszaadni. Ezért van az, hogy egy idegenről majd minden esetben ki lehet találni, mi az anyanyelve, még ha magyarul beszél is. Paródiákban gyakran elég megszólalni bizonyos akcentussal, s már tudjuk is, kiről van szó.
Kétnyelvű családban nevelkedett gyereknek nincs akcentusa. De bizonyos életkor alatt mi is jó eredményt érhetünk el, ha gyermekünk megfelelő hanganyag segítségével tanul meg mondókákat, énekeket, szavakat, kifejezéseket.
S hogy mi is ez az életkor? Nos, tanulmányaim szerint ezt a fajta képességüket 6-7 éves kor után vesztik el a gyerekek.
De hagy’ osszak meg egy történetet veled, ezzel kapcsolatban.

A 90-es évek közepén mezei nyelvtanárként mit se tudtunk a nyelvtanítás biológiai sorompóiról (erről később), s egyáltalán nem tulajdonítottunk jelentőséget a tökéletes kiejtésnek. (Ahogy a mi tanításunk során se ez volt a fő szempont.)
Egyik kolleganőm megkért, hogy zárkóztassam fel 8 éves fiát angolból, mivel a régi iskolájában németet tanult. Elkezdtük hát a könyvet, s a gyorsabb haladás érdekében odaadtam neki a kazettát, amin az új szavakat természetesen egy anyanyelvű narrátor mondta. Gergőnek az volt a dolga, hogy otthon olvassa fel a narrátor után a szavakat a könyvből, megtanulva a kiejtésüket. Következő órán jött a számonkérés: „Na, Gergő, halljam a szavakat!”
S ő felolvasta nekem olyan oxfordi kiejtéssel az oldalt, hogy azt hittem, leesek a székről.
Akkor ennek nem láttam a jelentőségét, s a későbbiekben valószínűleg Gergő is ugyanolyan alföldi akcentussal sajátította el az angolt, mint a többi gyerek. Viszont mára már világossá vált, hogy ha azt szeretnénk, hogy gyermekünk minél szebben beszéljen valamilyen idegen nyelvet, megoldható anyanyelvi szülők nélkül is.
(Mire erre rájöttem, az én lányom sajnos kinőtt ebből a korból!)

A kezdetek

Valamikor a 90-es évek elején, tavasszal a főnököm behívott az irodájába, és azt mondta: „Ági, szeptembertől iskolánk bevezeti az angol oktatását az első évfolyamtól, s úgy gondolta a vezetőség, maga lenne az, aki ott tanítana.”
Ehhez tudni kell, hogy nem voltam ugyan pályakezdő, de akkor végeztem levelezőn az angol szakot, s felső tagozaton tanítottam. Saját gyermekem még nem volt, de kisebb testvérem se, hogy legalább némi tapasztalatom lett volna kicsikkel kapcsolatban. Teljesen kétségbeestem, s azt mondtam: „De főnök, mit tudok én kezdeni azokkal a gyerekekkel?! Nem tudnak se olvasni, se írni, s azt se tudom, hogy kell velük bánni!”
„Hát, igen – válaszolta, – nagy feladat, de szép.”
Mivel nem volt értelme ellenállni, beletörődtem a helyzetbe, s próbáltam készülni az évkezdésre. Akkoriban még nem volt ennyi segédanyag, Internet sehol. A bázis iskola adott tanmenetet a javasolt témakörökkel, módszerek nélkül. Szerencsére bejutottam egy elsős bemutató órára, s legalább valami fogalmat alkothattam arról, hogy is lehet ezzel a korosztállyal foglalkozni. Hát, nem volt egyszerű az első évem, s ha visszagondolok az akkori óráimra, s összehasonlítom a mostaniakkal….. Viszont valami hihetetlen légköre volt az alsó tagozatnak! A kollegák mindenben támogattak, mindent megbeszéltünk, s olyan típusú szeretetet kaptam a gyerekektől, amit felsőben soha. Ha mentem órára, s az udvaron voltak, szaladtak felém, megöleltek, versenyeztek, ki lesz a párom sorakozókor. Rajzoltak nekem, s egyáltalán, szerettek velem lenni, ahogy én is velük.
Szívesen gondolok vissza azokra az időkre, s nagyon örülök, hogy ha muszájból is, de rákerültem arra az útra, ami a jövőbe mutatott.

Blogomat 2010. április 1-jén indítom. (Ez nem áprilisi tréfa:)!)

Idén jubilálok: augusztusban lesz 25 éve, hogy tanítani kezdtem. Szeretném megosztani veled a 25 év legérdekesebb pillanatait, valamint főképp azokat a tapasztalatokat, amiket a kicsik tanítása során szereztem. Várom kérdéseidet és azokat a témákat, amikről szívesen olvasnál. Szerkesszük együtt!