Somág | Gyermek angol – angol gyermekeknek - Angol oktatás és on-line tananyag gyermekeknek

Gyereknevelés

Beküldve: február 16th, 2011 | Szerző: | Kategória: Blog | Nincsenek hozzászólások »

Múltkori bejegyzésemben zárójelesen utaltam a korai nevelés fontosságára. Szeretnék most néhány karaktert erre a témára is szánni, mert gyakorló pedagógusként fontosnak érzem, hogy pár dologra rávilágítsak. Nem akarom itt „osztani az észt”, én is csak az utóbbi évek kutatási eredményeit olvasva döbbentem rá az első évek meghatározó szerepére. Ezek ugyanis azt tárták fel, hogy egy gyerek későbbi viselkedését meghatározó nevelés gyakorlatilag 6 éves korára véget ér. És különösen fontos az első 3 év! Azt gondolnánk, hogy egy csecsemővel nincs különösebben sok gond. Elég, ha tele a pocija és tiszta a pelusa. Nos, ez nem egészen így van. Már akkor jó, ha elkezdünk „foglalkozni” vele, mikor még csak visszamosolyog, és boldogan kalimpál kézzel-lábbal, ha szólunk hozzá. Persze a „foglalkozás” alatt nem a direkt tanítást értem. (Láttam már 1-2 éveseket, akiket dinoszaurusz fajták képeivel bombáztak, netán olvasni tanították, ’korának megfelelően’. Nos, biztos hatékony, de nem biztos, hogy célravezető. Szerintem!) Az együtt játszás, mesélés, mondókázás, a világ felfedezése együtt egy-egy séta alkalmával épp elég, s boldoggá teszi a gyermeket és szülőt egyaránt. Ha együtt vagyunk csemeténkkel, s megtanítjuk, hogy nem húzzuk a macska farkát, még ha érdekes hangot ad is ki, vagy a homokozó lapát nem a másik fejbe verésére való, nos akkor nevelünk, s kialakulnak a későbbi viselkedési formák. A tanító néni már nem lesz képes helyrehozni azt, amit az elején mi rontottunk el. Legyen akármilyen jó szakember is, hozott anyagból dolgozik!


A hangképzés kialakulása

Beküldve: február 3rd, 2011 | Szerző: | Kategória: Blog | Nincsenek hozzászólások »

Maradjunk egy kicsit a hangok képzésénél. Természetes számunkra, hogy egy magyar tisztán ejti a magyar szavakat, s akcentussal beszél bármilyen idegen nyelvet. Méghozzá jellegzetesen magyar akcentussal! S el se gondolkodunk azon, vajon miért is van ez így.

Nos, ha egy gyerek megszületik, olyan, mint egy tiszta tábla. Attól függ, mi kerül fel rá, hogy milyen ingerek érik életének első néhány évében. (Ez a nevelésére is vonatkozik!!!)

Egy csecsemő a világ összes nyelvében létező beszédhang kiejtésére képes (s más hangok létrehozására is). Gondoljunk csak vissza, milyen jókat derültünk gügyögő babánkon, mikor képtelennél képtelenebb hangokkal szórakoztatott minket. Aztán, hogy ebből a készletből mi marad meg, az attól függ, melyik hangok kapnak megerősítést a későbbiek során. Vagyis az őt körülvevők milyen hangkészletet használnak. A dzsungelből előkerült farkasok közt nevelkedő gyerek „farkasul” kommunikál, és soha nem fog megtanulni „rendesen” beszélni. De ha vegyes nyelvi környezetben nő fel egy gyerek, mindegyik nyelv hangkészletét képes lesz használni.

(2011. február 1.)