Somág | Gyermek angol – angol gyermekeknek - Angol oktatás és on-line tananyag gyermekeknek

Miből látható a fejlődés?

Beküldve: március 30th, 2011 | Szerző: | Kategória: Blog | Nincsenek hozzászólások »

A kicsik idegen nyelvre tanítása nem egyszerű, hiszen ők kizárólag hallás után tanulnak, s ha nem ismételjük folyamatosan az egyszer már elsajátítottakat, gyorsan feledésbe merülnek. Azt, hogy folyékonyan beszéljenek, idegen nyelvi környezet nélkül lehetetlen elérni. Viszont elég nagy szókinccsel lehet alapozni a későbbieket, s bizonyos mondatokat, kifejezéseket nagy biztonsággal használnak is. Legjobban a daltanulásnál vehető észre a fejlődés. Az idő haladtával könnyebben tanulnak meg új dalokat, hiszen egyre több ismerős szó, mondat-fordulat köszön vissza, s egyre jobban értik is, mit dalolnak. Az összefolyt szövegből felbukkannak az ismerős szavak, amiket már értelmesen, szépen ejtenek ki.

Szeretnék itt megosztani egy történetet olvasóimmal régebbi tapasztalataimból.

Elsősöket tanítottam, persze sok-sok dallal fűszerezve. Minden dalszöveget sorról-sorra többször elmondtunk, minden tanulót külön meghallgatva, kijavítva az esetleges hibákat. Folyamatosan énekelgettük őket, mígnem év végén feltűnt, hogy az egyik gyerek mintha máshogy ejtené a szavakat. Megkértem, énekelje már el egyedül az éppen aktuális dalt, s mikor meghallottam, elszörnyedtem. Valami hasonló, de jó kis halandzsa szöveget költött. Mint a picik, mikor beszélni kezdenek tanulni. Mostmár tudom, ez azért volt, mert számára értelmetlen volt az egész, olyan szavakkal volt tele a dal, amik hiányoztak az ő szókincséből, viszont szeretett énekelni a többivel együtt. Akkor azonban csak azt éreztem, hogy valami nem sikerült.

(2011. március 17.)



Hozzászólások

Bejelentkezés szükséges az üzenet küldéséhez.